A Semmelweis Egyetemnek mintegy 40 betegellátó szervezeti egysége, klinikája van, amelyeken évente mintegy 140 ezer fekvőbeteg esetet látnak el. Az egyetem vezető szerepet vállalt a koronavírus elleni küzdelemben és a lakosság vakcinációjában. Munkatársai 2020. december 26-a óta több mint félmillió oltást adtak be, a pandémia kezdete óta pedig több mint nyolcezer COVID-19 beteget kezeltek.
Dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes felidézte, hogy a pandémia 2021-es tavaszi csúcsán 1200 ágyon biztosították a COVID-19 betegek ellátását. „Az eszközpark is komoly igénybevételnek volt kitéve. Ezért is örülünk az adománynak, amelyből modern kórházi ágyakat tudunk vásárolni, támogatva ezzel a betegek magas szintű ellátását és gyorsabb gyógyulását” – fogalmazott. Hozzátette: a speciális ágyak nemcsak a belgyógyászati betegellátást segítik majd, de a koronavírus-betegek kezelésében, rehabilitációjában is használni fogják azokat.
„A mozgásképtelen vagy mozgásukban akadályozott betegek ugyanis sok esetben a nap 24 óráját a betegágyban fekve töltik, ezért különösen fontos, hogy a kórházi ágy a korszerű terápiás elveknek megfelelő legyen” – mutatott rá.
A speciális ágyak magassága, háttámlája és lábvége külön-külön is állítható a beteg testmagasságához, így biztosítva a kényelmes és biztonságos fekvést. A többrétegű matracok csökkentik a felfekvés kialakulásának veszélyét, a leereszthető védőkorlátok a páciensek könnyebb mozgatását teszik lehetővé, míg a fékekkel ellátott, gördülő kerekek a beteg szállítását, az ágyak mozgatását könnyítik meg. A korszerű ágyak nemcsak a páciensek komfort- és biztonságérzetét emelik, de az ápolási feladatokat végző szakdolgozóik munkáját is jelentősen könnyítik.
Az adománygyűjtő kampányt a Lidl Magyarország abból a megfontolásból indította, hogy támogassa a hazai egészségügyet, melyre az elmúlt immár csaknem két évben, a koronavírus elleni küzdelem során különösen nagy teher hárult. A társadalmi felelősségvállalás jegyében a vállalat a hazai vásárlókat is megszólítva éppen ezért döntött úgy, hogy az ország egyik legnagyobb egészségügyi intézményét, a Semmelweis Egyetemet támogatja.
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem