„A Semmelweis Egyetem alapításának 250 éves jubileumára készülve – ahogy rektori programomban is megfogalmaztam – a Semmelweis Polgárok összetartozásának megerősödését az egyik legfontosabb feladatomnak tekintem” – szögezte le dr. Merkely Béla rektor. Erre számtalan lehetőség áll rendelkezésre, az egyik ilyen, ha a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásakor minél többen gondolnak az egyetem alapítványára, ezáltal egyaránt támogatva a betegeket, hallgatókat és munkatársakat – vélte. A rektor hozzátette: arra is lehetőség van, hogy a befolyt összeg felhasználását a munkatársak nyomon kövessék.
2017-ben az egyetem egykori és jelenlegi hallgatói, dolgozói, oktatói és kutatói, valamint a hallgatók szülei és a betegek körében végzett felmérés során az 1638 fő válaszadó kétharmada jelölte az egyetem alapítványának legfontosabb céljaként az eszközbeszerzéseket, a kérdőívet kitöltők nagyjából fele pedig úgy nyilatkozott, hogy legalább ugyanekkora mértékben fontos az infrastrukturális fejlesztés az egyetem területén, a hallgatói ösztöndíjak létrehozását pedig minden harmadik válaszadó jelölte meg az alapítvány által támogatandó legfontosabb célnak.
A Semmelweis Egyetem Alapítvány idén is számít a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlására, amiről az adózók május 20-ig rendelkezhetnek – mondta a rektor, majd hozzátette: jövőre is a fenn megfogalmazott célokat támogatjáuk majd az így befolyt összegből. A felajánlással kapcsolatos tudnivalók és technikai részletek az alapítvány honlapján érhetőek el.