Magyarország egyedülálló jótékonysági médiakampánya, a Jónak lenni jó! kezdeményezés idén a koraszülött és a veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyermekek fejlesztését támogatja – jelentették be az október 16-án tartott sajtótájékoztatón. A közmédia akciójában gyűjtött adományokkal hosszú távon lehetővé válik egyedülálló komplexitású gondozásuk és utánkövetésük egészen kisiskolás korig.
Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a közmédia tartalmaival a mindennapokban is nagy hangsúlyt fektet az új generáció szellemi, lelki fejlesztésére. A Jónak lenni jó!-t egy olyan közszolgálati márkának nevezte, amely egy évtized alatt a média világában páratlan mértékű támogatást nyújtott a kedvezményezett szervezeteknek. A karitatív összefogásnak köszönhetően 2012 óta a felajánlások összértéke meghaladta a 2 milliárd forintot.
„Kiemelt szerepet kap munkánk során a társadalmi felelősségvállalás”
– jelentette ki a sajtótájékoztatón a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. (DMSZ) vezérigazgatója. Altorjai Anita kiemelte, a közmédia az elmúlt években számos szervezetet támogatott, legyen szó gyermekvédelemről, nélkülözőkről, speciális figyelmet igénylőkről, vagy környezeti katasztrófák károsultjairól. A vezető hangsúlyozta: „Morális kötelezettségünk is, hogy a magunk módján mi is mindent megtegyünk, hogy eljusson a segítség oda, ahol a legnagyobb a szükség. A kora gyermekkori gondozásba, fejlesztésbe fektetett minden energia és minden fillér az alapja annak, hogy a gyermekek esélyt kapjanak a teljes életre, a boldog gyermekkorra.”
Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Semmelweis Egyetem Alapítvány kuratóriumának elnöke a Jónak lenni jó! jelentőségére utalva kifejtette: a kampány során befolyó adományokkal lehetőségük nyílik a fejlődéstámogató központ bővítésére.
A Semmelweis Fejlődéstámogató Központ megújításának célja, hogy megháromszorozódjon az ellátott gyermekek száma és a jelenlegi 650-700 helyett mintegy 2 ezer gyermek számára tudjanak ellátást biztosítani évente.
Illetve a jelenlegi 3-5 éves korhatárt kibővítve, a jövőben 8 éves korukig szeretnék nyomon követni az egyetem klinikáin kezelt koraszülötteket és a veleszületett fejlődési rendellenességgel élőket. A központ komplexitása abban rejlik, hogy az egyetem érintett betegeinek és családtagjaiknak betegútját menedzselik, és nem a szülők járnak szakemberről szakemberre – tette hozzá a rektor.
A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikája az ország legnagyobb koraszülött ellátója és országos SMA központ is – mondta dr. Szabó Attila, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója, klinikai rektorhelyettes. Hozzátette:
„a koraszülötteken kívül az oxigén-hiánnyal született, anyagcsere betegséggel és különböző neuromuszkuláris betegséggel élő csecsemők és kisgyermekek ellátásában vesz részt a jelenleg is működő ambulancia és a kibővülő központ.”
Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! projektvezetője emlékeztetett arra, hogy a közmédiának legalább annyira fontos feladata az ismeretterjesztés, mint az adománygyűjtés segítése. A Kossuth Rádió csatornaigazgatója hangsúlyozta, az elkövetkező hónapokban a közmédia valamennyi csatornája kiemelt témaként kezeli a fejlődéstámogatásra szoruló gyermekek és családjuk hétköznapjainak bemutatását és a segítségnyújtás lehetőségeit. Hozzátette: „Ezúttal is számítunk nézőink, hallgatóink, olvasóink támogatására, a közéleti személyiségek felajánlásaira, és a piaci szereplők csatlakozására a társadalmi felelősségvállalás jegyében, hozzájárulva a gyermekek korai fejlesztéséhez.”