Hosszú Katinka 1,5 millió forintot adományoz a koronavírussal kapcsolatos kutatómunkára

2020. 04. 01.
Olvasási idő 1 perc

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok magyar úszónő 1,5 millió forintos adománnyal támogatja a Semmelweis Egyetem Alapítványt, amit az egyetem koronavírussal kapcsolatos kutatómunkára fordít.

A Semmelweis Egyetem klinikusai a gyógyító munka mellett tudományos járványelemzéssel is foglalkoznak a mindennapok során. A kutatók és az érintett PHD-hallgatók pedig folyamatosan figyelemmel kísérik a koronavírussal (SARS-CoV-2) kapcsolatos hazai és nemzetközi helyzetet, a kapcsolódó szakirodalmat, és különböző kutatóprojektek keretében gyűjtenek adatokat, hogy jobban megismerjék a vírus mechanizmusát, valamint tér- és időbeli kiterjedtségét. A Hosszú Katinka által felajánlott adományt is a koronavírus elleni járványügyi elemzésre fordítja az egyetem.

“Mindenképpen szerettem volna segíteni valamilyen módon a jelenlegi helyzetben, ezért megkérdeztem dr. Merkely Béla rektor urat, aki egyben a csapatorvosunk is, hogyan tegyem. Az ő ajánlásával adományozott az Iron csapat (Gelencsér Máté, Batházi Tamás és jómagam) 1,5 millió forintot a koronavírus kutatására a Semmelweis Egyetem Alapítványnak” – írja a Facebookon közzétett posztjában Hosszú Katinka, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy aki teheti, hasonlóan járjon el.


Ha Ön is támogatni szeretné a Semmelweis Egyetem Alapítványt, akkor azt megteheti adója 1%-ának felajánlásával vagy utalhat a 11708001-20361060 bankszámlaszámra. Minden felajánlást köszönettel fogadunk!


Keresztes Eszter
Fotó: Hosszú Katinka Facebook-oldala

Kapcsolodó

Támogatók

Segítse munkánkat!

Támogassa Ön is felajánlásával a Semmelweis Egyetem Alapítványát! 

Foglaljon auditóriumi széket vagy küldjön nekünk közvetlen támogatást!

A gombra kattintva megtekintheti hogyan támogathatja a Semmelweis Egyetem alapítványát

Adományozok

Ne maradjon le legfrissebb híreinkről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy Alapítványunkkal kapcsolatos minden fontos tudnivalót rendszeresen elküldhessünk Önnek!

E-mail cím
A mező nem lehet üres.
A mező nem lehet üres.