Az alapítvány kuratóriumának kezdeményezésére a Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság 2017 őszén kérdőíves felmérést készített az egyetem egykori és jelenlegi hallgatói, dolgozói, oktatói és kutatói, valamint a hallgatók szülei és betegek körében. Több mint 1600 visszajelzés érkezett, ebből csaknem 700-an gondolták úgy, hogy a hallgatói ösztöndíjak létrehozása lehetne az elsődleges feladata az alapítványnak, a kuratórium ezt figyelembe véve hirdette meg a tanulmányi pályázatot.
Keresztes Eszter
Fotó: Adrián Zoltán