Adó 1% a Semmelweis Alapítványnak!

2017. 05. 09.
Olvasási idő 2 perc

Önnek idén is lehetősége van arra, hogy személyi jövedelemadója civil szervezetek számára felajánlható 1 százalékával a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Alapítvány munkáját támogassa.

Az Alapítvány 1992 óta támogatja a Semmelweis Egyetemen folyó képzési, egészségügyi, kutatási tevékenységeket, eddig több tíz millió forintot fordított egészségügyi dolgozók keresetkiegészítésére, hallgatói pályamunkák és publikációk támogatására.

A 1%-os felajánlás a kifizető által már levont adójából történik, tehát nem Önnek kell fizetnie, hanem a NAV fizet a rendelkezése alapján, az Ön által meghatározott célra.

A rendelkező nyilatkozat kitöltése mindössze egy percet vesz igénybe, ehhez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken elérhető formanyomtatvány kedvezményezett adószáma rovatba beírja a 18014448-1-42 adószámot.

Amennyiben munkáltatója készíti adóbevallását, a 16EGYSZA nyilatkozatot legkésőbb május 10-ig adóazonosító jelével ellátott, ragasztott felületére átnyúlóan, saját kezűleg aláírt postai borítékban leadhatja munkáltatójának.

A rendelkező nyilatkozatot személyi jövedelemadó bevallásától függetlenül is megteheti legkésőbb május 22-ig a következő módokon:

  • a rendelkező nyilatkozatot lezárt, adóazonosító jelével ellátott, postai borítékban, személyesen vagy postán eljuttatva a NAV-hoz (tájékoztatóban szereplő címre),
  • a 16SZJA jelű személyijövedelemadó-bevallásában, azzal együtt benyújtva,
  • NAV honlapján közzétett általános nyomtatványkitöltő- és ellenőrző program (ÁNYK-AbevJava) segítségével kitöltött „16EGYSZA” jelű formanyomtatvány „EGYSZA” elnevezésű lapját kinyomtatva, lezárt, adóazonosító jelével ellátott, postai borítékban, személyesen vagy postán, illetőleg elektronikus űrlapként, elektronikus úton (meghatalmazott esetén külön megbízás alapján) eljuttatva a NAV-hoz
  • NAV honlapjáról és a magyarorszag.hu oldalról elérhető, web alapú kitöltő- ellenőrző program (WebNYK) segítségével.

 

Ha szeretné tudni, mire költöttük eddigi 1%-os felajánlásait, kérem keresse fel honlapunkat

Megnézem

 

Köszönjük a felajánlását!

 

Kapcsolodó

Támogatók

Segítse munkánkat!

Támogassa Ön is felajánlásával a Semmelweis Egyetem Alapítványát! 

Foglaljon auditóriumi széket vagy küldjön nekünk közvetlen támogatást!

A gombra kattintva megtekintheti hogyan támogathatja a Semmelweis Egyetem alapítványát

Adományozok

Ne maradjon le legfrissebb híreinkről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy Alapítványunkkal kapcsolatos minden fontos tudnivalót rendszeresen elküldhessünk Önnek!

E-mail cím
A mező nem lehet üres.
A mező nem lehet üres.